Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


78. AZ EMBERI JOGOK HELYZETE A SZOVJET TÍPUSÚ DIKTATÚRÁBAN

2012.10.27

A totális diktatúra keretei között fogalmilag kizárt az emberi jogok érvényesülése. A diktatúra összeegyeztethetetlen az emberi jogokkal. A szovjet típusú diktatúra hivatalos álláspontja szerint az emberi jogok kérdését a szocialista viszonyok már megoldották, nincs tehát szükség sem szabályozásra, sem garanciákra. Ezért az emberi jogok szabályozása formálissá, és igen szűkszavúvá vált. Az 1949. évi alkotmány „államosította" az emberi jogokat, átkeresztelte állampolgári jogokká. Állampolgári jog az, amit az állam ilyennek deklarál. De a gyakorlatban még ezek a szűk körűen leírt jogok sem érvényesültek, hiszen a vezetői elit tovább korlátozta az emberi jogokat dolgozó emberek jogára. Jogorvoslatot pedig végképp nem találunk sem az alkotmányban, sem a szoc. államjogi szabályozásában azt illetően, ha sérültek volna. Az ENSZ 1948. évi Közgyűlésén elfogadták az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, mely kimondja, hogy „Minden személynek joga van az alkotmányban vagy tv-ben biztosított alapvető jogokat sértő eljárások ellen a hazai bíróságokhoz tényleges jogorvoslatért folyamodni."

Az alk. Nem deklarálta a magántulajdonhoz valójogot, ami a szabadságjogok gazd-i alapját is jelenti egyben. Csak a munkával szerzett tulajdont ismerték el.

Gazdasági jogok: a munkához való jog kimondásával elvileg garantálta a rendszer a teljes foglalkoztatottságot. De nem jutott mindenkinek képzettségének megfelelő, lakóhelyéhez közel eső munkahely. Ami jog volt, az egyben kötelezettség is lett, az ált. munkakötelezettség által. Az áll.polg-i jogok többségét munkaviszonyhoz kötötték, s az államosítások révén mindenki az állam alkalmazottja lett.

Az egészségvédelemhez való jog is csak a dolgozókat illette meg, de a legjobb gyógykezelésekhez nem jutott mindenki korlátlanul hozzá.

A művelődéshez és oktatáshoz való jog abban merült ki, hogy bevezették az állami oktatásban való kötelező részvételt, megszűntek az alternatív oktatási intézmények. A szakmai, felsőfokú tanulmányokban való részvétel irányított volt, a kiválasztás származás szerint történt, és gyakran a pártvezetés privilégiumává volt. Az oktatást is a pártpropagandának vetették alá. Fő ideológus Révai József.

Állampolgárok egyenjogúsága: Az alkotmány maga is diszkriminált:" A Magyar Népköztársaság a munkások és dolgozó parasztok állama.", meg sem említve a más foglalkozásúakat. A látszólagos egyenlőség érdekében vagyonelkobzások, kitelepítések folytak. Jogegyenlőtlenség jelentkezett a privilégiumok terén is, ezek többségét csak a pártvezetés élvezhette (lakáselosztás, üdülés, továbbtanulás, gyógykezelés).

Szabadságjogok: ezek érvényesültek legkevésbé. A személyi szabadság és sérthetetlenség területén nem érvényesült az a polgári alapelv, miszerint nem lehet korlátozni személyes szabadságában olyan személyt, akinek cselekményét jogszabály az elkövetés előtt nem minősítette bűncselekménynek. Szabadság-vesztést nem csak bíróság szabhatott ki, bírói ítélet nélkül lehetett internálni, börtönbe zárni. Büntetőeljárás során a terheltjogait korlátozták, az előzetes letartóztatás szinte korlátlan ideig tarthatott, nem érvényesültek sem a kontradiktatórikus eljárás alapelvei, sem a védelemhez való jog.

Szólás és sajtószabadság: a totális diktatúrának nem volt szüksége cenzúrára, hiszen könyvet, lapot, hírlapot, csak állami nyomdában, ellenőrzött körülmények között lehetett kiadni. A nyomdák élén megbízható pártfunkcionáriusok állta. A magán könyv- és lapkiadás elképzelhetetlenné vált. Az információktól az állampolgárok nagy részét elzárták.

Gyülekezési jog: az alkotmány deklarálta, de a gyakorlatban nem érvényesült. Csak az állam által alapított egyesületbe, szervezetbe lehetett „gyülekezni", az 1955: 18.tvr. szerint egyesületek alapításához állami engedély volt szükséges, s azoknak a „népi demokrácia célkitűzéseit" kellett szolgálniuk.

Választójog: a két munkáspárt egyesülése, s a többi párt felszámolása után került sor az 1949-es választásokra. A '47-ben megválasztott képviselők már nem tölthették ki mandátumukat. Egyetlen listára lehetett szavazni, a Magyar Függetlenségi Népfrontjelöltjeire, akik többnyire a Magyar Dolgozók Pártjának tagjai voltak. A listán változtatni nem lehetett, ezt hívták kötött listás szavazásnak. A szavazó jog alapelveit az 1949-es alk. rögzítette, és kimondta, hogy a választójog általános, egyenlő, és közvetlen. Voltak általános kizáró okok: a dolgozó nép ellenségei, és az elmebetegek nem szavazhattak:

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.