Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


7. AZ ÍRÁSBELISÉG ÉS A KIRÁLYI KANCELLÁRIA A KÖZÉPKORBAN

2012.10.26

 

Az állandó oklevél-kiállító iroda, a kancellária csak III. Béla idejében alakult, aki általánossá tette az írásbeliség bevezetését. A kancellária eleinte annyit jelentett, hogy a király mellett egy klerikus ellátta az írásbeli teendőket és kiadta az okleveleket. Az oklevélkiadás megszaporodása következtében a kancelláriai teendőket többen látták el. Ezeknek a főnöke volt a kancellár, aki magasabb egyházi méltóságot kapott.

IV. Béla idejétől általánossá vált, hogy a kancellári tiszt magasabb egyházi méltósággal volt összekötve. Később a mindenkori esztergomi érsek volt a kancellár, az alkancellár pedig - aki a kancellária valóságos vezetését ellátta - a székesfehérvári káptalan feje, a prépost volt.

Az Anjou hatalomátvétel és stabilizáció során sor került a személyi állomány mellett a hivatalok felülbírálására is. Ezen túl, az oklevél kiállítás mellett a törvénykezés terén is beleszólást engednek a kancelláriának, nem beszélve a diplomáciában vállalt szerepéről, illetve a királyi döntés előkészítésben elfoglalt helyéről.

A differenciálódás során immáron végleg elvállnak egymástól a kancellária különböző alapokon nyugvó szervei és tisztei: a király nagypecsétjét őrző főkancellár a mindig az országban maradó nagy kancellária vezetője, a titkos pecsétet őrző titkos kancellár, aki a király közelében tartózkodó titkos kancellária vezetője.

Zsigmond alatt két pecsét volt használatban! Funkciójuk és hatáskörük lényegében változatlan maradt; a nagypecsétet továbbra is a királyi tanács örökérvényű döntéseinek érvényesítésére alkalmazták, míg a mindennapokra a titkos pecséttel ellátott iratok voltak jellemzőek. Mátyás a hatalom átvételekor meggyengült központi hatalmat, túlburjánzó igazgatási szférát, vészesen megerősödött főurakat és főpapokat talált. A kancellária utolsó nagyszabású reformjai a központi hatalom megerősödését célzó reform-sorozat alappilléreinek számítottak, melyek lassan, kompromisszumok árán mehettek csak végre.

A kancellária történetének utolsó szakasza, a Jagelló-kormányzat ideje. A kancellária volt ez időben a központi államszervezet legjobban kiépült része, II. Ulászló és II. Lajos alatt már újabb reformokra nem került sor.

A magyar kancelláriának néhány évszázados története három politikai tényező - az uralkodó, a főpapság, valamint a főurak - pillanatnyi erőviszonyainak megfelelően alakult. Valamennyi uralkodó reform kísérletei és azok lehetséges indokai is ezt látszanak alátámasztani. A kancellária

fejlődésében mutatkozó tendenciák azonban mindenképpen a mai fogalmainknak megfelelő központi államigazgatás kialakulása felé mutatnak, s ez az út megfelel az európai normáknak. Az intézmény a mai központi szervek legelső elődjének tekinthető; nem megfeledkezve arról, hogy Mohács miatt ebből keveset örökíthetett át a Habsburgok kormányzatába kerülve. Mindenesetre jól nyomon követhető az Anjouk óta erősödő hivatásos hivatalnokok térnyerése a kancellárián belül, illetve az egyház fokozatos, lassú elszakadása mind az intézmény vezetésétől, mind annak beosztottjaitól. Az elszakadás ellenére - más, európai országokhoz hasonlóan - az egyháznak oroszlánrésze volt magának az intézménynek a létrejöttében.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.