Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


63. AZ ÁLLAM ÉS AZ EGYHÁZ VISZONYA MO-ON 1848 UTÁN

2012.10.26

 

1848 előtt, a katolikus egyház Közép-Európában és Magyarországon is meghatározó politikai szerepet játszott a feudalizmus szolgálatában. A keresztény megújulás kezdeményezése így elsősorban a világiakra hárult.

1848 tavaszán a magyarországi katolikus egyház közjogi helyzetében, az egyház és az állam viszonyában gyökeres változás következett be. Nemcsak az egyház egyik fő jövedelmi forrása, a papi. tized szűnt meg, hanem a katolicizmus uralkodóvallás jellege is, s az áprilisi törvények azt is kimondták, hogy ezentúl a király egyházi ügyekben a végrehajtó hatalmat kizárólag a magyar minisztérium által fogja gyakorolni. A főpapok kinevezési joga megmaradt ugyan a király hatáskörében, de ehhez is szükséges volt az illetékes magyar miniszter ellenjegyzése. Az új helyzetben a püspökök el akarták kerülni, hogy a főkegyúri jog gyakorlása a katolikus királytól a kormány, illetve a kultuszminiszter hatáskörébe kerüljön - hiszen az utóbbi protestáns vagy akár ateista is lehetett - ezért egyfelől kezdeményezték a katolikus autonómia megvalósítását, másfelől igyekeztek a világiakat is bevonni az egyház külső - vagyoni és iskolai - ügyeinek intézésébe. A katolikus vallás államvallás jellegéből és kiváltságos helyzetéből következett, hogy addig az ilyen ügyekre döntő befolyása volt az állami hatóságoknak, sőt az uralkodó az egyházszervezet és a papképzés ügyeibe is beleszólt, a főpapok kinevezésekor pedig a világi kormányszervektől kért javaslatot. Míg a katolikus egyház teljesen egybefonódott az állammal, s az állami hatóságok gyámsága, ellenőrzése alatt állt, addig a protestánsok és az ortodoxok egyházi ügyeikben teljes autonómiával rendelkeztek: maguk választották főpapjaikat, maguk kezelték vagyonukat és iskoláikat.

1848 a liberális katolicizmus történetében is mérföldkövet jelentett. Lamennais. Boucher és Lacordaire fáradozásai eredményeként színpadra lépett a demokratikus-szociális katolicizmus, és felgyorsultak a kereszténység alapjaira fektetett demokratikus társadalom felépítésére irányuló törekvések. Közép-Európában is felerősödött annak reménye, hogy a térségben elsősorban Eötvös és Gioberti által képviselt értékrend hamarosan megvalósulhat.

Ebben a szellemben Magyarországon is fontos törvények (az állam és az egyház szétválasztása, a vallásfelekezetek egyenjogúsága) születtek, melyek nyomán a katolikus egyház, mint államvallás elveszítette feudális privilégiumait. Március 18-án tehát, a káptalanok éppúgy, mint a püspökök, hazafias áldozatvállalásuk hangoztatásaként lemondtak a tizedről. A gesztust a liberális kormány viszonozta, amikor Kossuth javaslatára bizonyos közérdekű egyházi tevékenységek állami támogatását törvényben garantálta.

A zömében konzervatív meggyőződésű magyar püspöki kar tudomásul vette a történelmi fordulat tényét, és kereste az alkalmazkodás lehetőségeit az új viszonyokhoz. A vezető egyházi személyiségek felhagytak nyílt liberalizmusbírálatukkal, és üdvözölték az uralkodójuk által szentesített változásokat. Az április 6-án Pozsonyban tartott katolikus konferencia egyértelműen leszögezte: az egyház minden állami beavatkozástól függetlenül kíván feladatainak eleget tenni, és ragaszkodik iskolaalapítási jogának megtartásához, alapítványai és vagyona autonóm kezeléséhez, továbbá nemzeti zsinat megtartásához.

A magyarországi felekezetek liberális beállítottságú lelkészei rendkívül fontos szerepet vállaltak magukra a polgári átalakulás széles tömegek számára történő megismertetésében és az új kormányzat elfogadtatásában. Fellépéseik a közrend megszilárdítását szolgálták, és sokban hozzájárultak az 1848 tavaszán jelentkező parasztmozgalmak lecsendesítéséhez. Az európai forradalmakat -1X. Pius pápa egykorú álláspontjával összhangban - a keresztény testvériség leghatékonyabb terjesztőiként üdvözölték, a szabadságot az emberi és a politikai szabadságjogok összességében határozták meg, s azok forrását a keresztény tradíciókban jelölték meg. Céljaik között szerepelt a hit és az értelem között olykor jelentkező ellentétek feloldása, valamint közösségeik belső működésének demokratizálása.

1849 tavaszán és nyarán bontakozott ki a liberális katolicizmus egyik legjelentősebb magyarországi képviselője, Horváth Mihály tevékenysége. A Szemere-kormány püspök­minisztere 1849. június 15-én hirdette meg programját az egyház általános megújulásáról és újjászületéséről. Határozottan bírálta a Habsburg-párti püspökök politikai magatartását, szorgalmazta a papság állami támogatási rendszerének kiépítését, felvetette a cölibátus eltörlésének gondolatát, és augusztus 20-ára összehívta a magyarországi katolikus egyház kongresszusát. A magyar nemzet és egyház nagy tragédiáját jelentette, hogy a rendezvényt a körülmények ismert alakulása következtében - végül nem tudta megvalósítani.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.