Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


40. ÜGYVÉDEK MAGYARORSZÁGON 1848-IG.

2012.10.26

 

Ügyvédek

Az Árpád-házi királyok uralkodásának első századaiban a pereskedő feleknek személyesen kellett a bíró elé lépniük. A 13. században vált szokássá az a gyakorlat, miszerint azokban a perekben, melyekben nem kellett személyesen megjelenni a feleknek, bevezették a prókátor útján való képviseletet. Ezt a szerepet kezdetben a jegyzők töltötték be, ám gyakran írni-olvasni tudó egyházi személyeket is igénybe vettek. A németjog hatására jelentek meg a városokban a szószólók, akik a peres féllel együtt jelentek meg a bíróságon, s ott helyette, de a jelenlétében érveltek, vitatkoztak.

Évszázadokon át ügyvéd lehetett az, aki cselekvőképes, egyházi vagy világi állással rendelkezett, és rokoni kapcsolata nem zárta ki a prokurátor szerepéből.

Ügyvédet vallhatott, vagyis megbízhatott az a természetes és jogi személy, aki perbeli jogképességgel bírt. Az ügyvédvallás hiteles kelléke a pecsét volt: A hiteles pecsét jogával rendelkező városok, káptalanok és püspökök a saját pecsétükkel vallhattak ügyvédet, mindenki másnak hiteles helyhez kellett fordulnia. Az ügyvédi megbízás tartamát annak tartalma határozta meg, megegyezés híján pedig a per végéig tartott. II. Ulászló szabályozása (1504:14. tc.) szerint a külföldön tartózkodók által adott megbízás egy évig szólt. Az 1578:17. tc. az ügyvédvalló levelek érvényességét mind egyházi, mind világi bíróság előtt egy évben állapította meg.

Az 1723:35. tc. már úgy rendelkezett, hogy általánosságban egy évig, meghatározott ügyekben pedig az ügy lezárásáig tart a megbízás érvényessége. Érdemes még megemlíteni Mátyás király 1486:69. tc-ét, mely bevezette a nyerészkedésből sok ügyet vállaló ügyvédek miatt az ügymaximalizálás intézményét, de később rendelkezett az összeférhetetlenségről (1471:14. tc.) is.

Az ügyvédi eskü intézményét az 156 :27. tc. vezette be. Az esküben vállalta procurator, hogy igazságtalan ügy érdekében nem jár el, nem játszik, össze az ellenféllel peregyezség esetén. A közvélemény szerint az eskünek nem volt gyakorlati haszna, mivel a furfangos ügyvédek mindig megtalálták az utat a törvény megkerülésére. Ez azt eredményezte, hogy az ügyvédi eskü intézménye átmeneti időre eltűnt a magyar jogéletből.

Az 1695. január 24-én kelt királyi (I. Lipót) rendelet hozta vissza, méghozzá a királyi tábla előtt kellett esküdniük az ügyvédeknek. Az eskü záradékába az is bekerült, hogy az esküvel az ügyvéd egyben a király iránti hűségére is hitet tesz.

Az 1723-ban (111. Károly) kiadott ügyvédi rendtartás megerősítette az eskütételi kötelezettséget. Az ügyvédi intézmény nem volt teljesen önálló, amit bizonyít az a tény, hogy az ügyvédek munkájukért a bíró által megállapított összegű munkadíjat kaptak.

1769. év volt a fordulat az ügyvédek életében, addig ugyanis nem kellett speciális végzettséggel rendelkezniük. Minden ügyvéd igyekezett jogi ismeretekre szert tenni, azonban tudásáról sehol nem kellett számot adni. A Mária Terézia által kiadott ügyvédi rendtartásnak köszönhetően az eskü mellett a szigorú vizsga letételére is szükség volt az ügyvédi munka folyamán. Nem csak szakirányú ismereteket, de erkölcsi bizonyítványt is szerezniük kellett.

További speciális vizsgát kellett tennie az ügyvédnek akkor, ha királyi vagy báni tábla mellett, megyékben, szabad királyi városokban kívántak ténykedni.

Az ügyvédi vizsga alól csak az kapott felmentést, aki hosszabb ideje dolgozott már ügyvédként, és ezzel megfelelő gyakorlatot szerzett, ügyvédi esküjét pedig már korábban lette.

A sikeres vizsgázók bizonyságlevelet kaptak, melynek birtokában letehették az esküt valamely, törvény által szabályozott hatóság előtt. Az eskü letétele után az ügyvédet bevezették egy törzskönyvbe, melynek tényét ki is hirdették.

Az 1769. évi szabályozás arról is szólt, hogy az ügyed a lehető legrövidebb idő alatt be kell fejezni, a tényekre kell hagyatkoznia, és csak annyi ügyben járhatnak el, amennyit teljes odaadással el tudnak végezni. II. József 1780-1782-ben kiadott perrendtartása az ügyvédi pálya betöltését csak annak engedte, aki tanulmányait sikerrel befejezte, és erkölcsileg feddhetetlen volt. Előírta a joggyakorlaton való részvételt, majd egy évet a királyi vagy báni táblán kellett eltöltenie jegyzőként. A két év letelte után a királyi tábla bizottsága előtt vizsgát kellett tennie.

Az 1804. évi Instructio pro advocatis alapján csak volt jogosult ügyvédi munka végzésére, aki egyetemen, vagy jogakadémián sajátította el törvény- és államtudományi tanulmányait. Ezután két év gyakorlat következett, és az ügyvédi oklevél bemutatása, és bírósági kihirdetése után gyakorló ügyvéd lehetett.

Az ügyvédi visszaélések kiküszöbölésére jött létre az ügyvédszó visszavonásának intézménye (revocatio procuratoris), ami egyet jelentett azzal, hogy ha a nem megfelelően képviselte az ügyvéd a megbízót, az visszavonhatta a megbízását.

1769-ig nem kellett speciális képesítéssel rendelkezni. Mária Terézia ügyvédi rendtartásában bevezette, hogy csak szigorú vizsga után vállalhatott valaki ügyvédi munkát. A sikeres vizsgázók bizonyságlevelet kaptak. Az ügyvédeket törvénykönyvekbe vették.

Bitorló zugirászként vonták büntetőjogi felelősségre azt, aki ügyvédi jogosultságától megfosztva végzett ilyen jellegű munkát. Bizonyos díj megfizetésének ellenében a peres fél visszavonhatta a képviseletében eljáró ügyvéd által a bíróságon vagy más hiteles helyen az ő tudta és beleegyezése nélkül mondottakat (revocatio porcuratoris - ügyvédszó visszavonása)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.