Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


25. A NEMZETISÉGI KÉRDÉS TÖRTÉNETE MO-ON

2012.10.26

 

A magyar nép sem a honfoglaláskor, sem azóta nem volt homogén. Egyrészt a vándorlások alatt hozzájuk csapódó népelemek, másrészt a hódító szándékkal ide érkezők letelepedett egyedei képezhettek szórványosan csoportokat. Az államalapítás, a kereszténység felvétele idején szintén tömegesen érkeztek idegenek az országba. Trónviszályok esetén királyaink gyakran idegen segítséget hívtak, akik közül szintén akadtak letelepedők. Az államalapítás után jellemzővé váltak a betelepítések, a besenyők például ebben az időben érkeztek hazánkba. A jászok és a kunok IV. Béla hívására érkeztek.

Az országban megforduló; vagy letelepedett népek természetesen kölcsönhatással voltak a magyarok életére, amit bizonyos szokások, kölcsönös felvétele, valamint a nyelvben fellelhető azonosságok bizonyítanak.

A századok során Magyarországra betelepült népek természetesen különböztek egymástól. Ennek ellenére nemzeti mozgalmaik közös vonása az volt, hogy önazonosságuk legfőbb kritériumának a saját nyelvhasználatot tartották Vezetőik a nyelvhasználat jogáért léptek föl először. A nemzetiségi politikusok nem érték be jogegyenlőségre alapozott egységes politikai nemzet programjával, népüket részeltetni akarták a nemzeti előrehaladást segítő jogi feltételrendszerben.

Bár a jogkiterjesztés pozitív eredményeiben részesültek a nemzetiségiek, a korábbi hátrányos helyzetet kiküszöbölő intézkedések, tervek nem készültek.

A kormány az erősödő nemzeti követelések ellenére sem gondolt a kisebbségek védelmének kodifikálására. A különböző nacionalista (horvát nacionalista mozgalom, szerb nemzeti gyűlés határozatai, románok balázsfalvi gyűlésének határozatai) követelések válasz nélkül maradtak. A nemzetiségi vezetők Bécs iránti illúziója erősödött, amit a Habsburg politika ki akart használni. Az ellenforradalommal fenyegető helyzetben szánták el magukat a magyar szabadságharc államának vezetői, 1849 nyarán, hogy törvényileg rendezik a nemzetiségi kérdést.

A képviselőház 1849. július 28-án általános elvként rögzítette, hogy a magyar birodalom területén élő minden nemzetiségnek joga van a zavartalan fejlődésre. Ezen belül a községi tanácskozáson, az elsőfokú bírói fórumokon, mindenki anyanyelvén szólhatott. Használhatták nyelvüket az elemi iskolákban, és az anyakönyvezés intézményében is, de az egyházközség nyelvét is választhatták. Deklarálták azt is, hogy hivatal vagy tisztség betöltésének elbírálásakor csak a képességeket, és a végzettséget lehet alapul venni. A szabadságharc nemzetiségi politikájának fordulata már csak elvi jelentőséggel bírt, a bécsi politikai reakció győzelme mind a magyar, mind a nemzetiségi reményeket eloszlatta.

Magyarország elvesztette szuverenitását 1849. március 4-én életbe lépő oktrojált olmützi alkotmány életbelépésével. A Kárpát-medencében kilenc évszázados alkotmányjogi fejlődés szakadt meg. A magyar királyság, önállóságát elveszítve beolvadt az osztrák birodalomba, korábbi területi egységét felszámolva az új császári birodalmi szervezetbe integrálták.

Az 1860. október 20-án kibocsátott Októberi Diploma ugyan csökkentette a birodalom területén élő népek elnyomását, az 1861. évi országgyűlés ragaszkodott a 48-as vívmányokhoz. Igaz, a kinyilatkoztatott császári kegy a birodalom. részeinek, és Magyarországnak bizonyos fokú autonómiáját elismerte, ez csak a beigazgatás, közoktatás, bíráskodás, vallás területén nyilvánult meg azzal, hogy magyar üggyé nyilvánította ezeket. Az 1861. február 26-án kiadott Februári Pátens ugyan tolerált bizonyos szabadságjogokat, ez sem a magyaroknak, sem más népeknek nem volt elegendő:

A nemzetiségi kérdés, a magyarországi nemzetiségek egyenjogúságának megoldása a soknemzetiségű monarchia és Mo egyik sorskérdése volt.

A kiegyezés után a hazai politikai elit a nemzetiségek politikai és életviszonyainak rendezését a szabad nyelvhasználat, és művelődési jog törvénybe iktatásában látta: Az 1868-ban elfogadott nemzetiségi törvény kitartott az egységes magyar politikai nemzet elve mellett, bár leszögezte, hogy a hon minden polgára egyenjogú, bármely nemzetiséghez tartozik.

Nyelvhasználat

- magyar a hivatalos nyelv, de a nyelvhasználat eléggé szabad

- magyar nyelvű törvényeket hiteles fordításban kiadták

- megyei jegyzőkönyveket kérésre nemzetiségi nyelven rögzítették

- törvényhatósági bizottság ülésein mindenki saját anyanyelvén szólhatott

- feliratokat két nyelven szerkeszthették

- bíróság előtt lehetséges az anyanyelv használata

Közoktatás, közművelődés

- nemzetiségek számára lehetőség volt iskolahálózat teremtésére, az oktatásban az anyanyelv használatára. Mindezzel együtt a nemzetiségi jogok a hétköznapokban nem érvényesültek kellő képpen, s ez a tendencia a dualizmus öt évtizedében megfigyelhető volt.

Erre példa a

Lex Apponyi (1907:27. tc.), a nemzetiségi iskolai törvény, mely az államsegélyt a magyar nyelv oktatásától tette függővé.

A dualista Magyarország nemzetiségeinek életét és jogait meghatározó joganyag, és a hétköznapi életben megfigyelhető törekvések nem maradtak alul Európa más államainak nemzetiségi politikájával szemben.

Nemzetiségi egyenjogúság az I Világháborút követő években

A Monarchia széthullása, az ország hetven százalékának elvesztése, és a több mint 3 millió magyar más országba kerülése (Trianon) sajátos helyzetet teremtett nem csak hazánkban, hanem Európa középső részén is.

A szomszédos országok kisebbségi jogait nemzetközi szerződések rögzítették, Mo-n a trianoni békeszerződés írta elő a nemzeti kisebbségek egyenjogúságának, anyanyelvi, művelődési jogainak tiszteletben tartását.

A nemzetközi politika nem segített a helyzeten, sőt az ellenségeskedés forrása lett.

Nemzetiségi egyenjogúság az 1918-as köztársaság idején

- hazai konzervatív erők nem preferálták a nemzetiségek elszakadását

- kompromisszumos megoldás: ország föderatív köztársasággá szervezése, és a nemzetiségek önrendelkezését megengedő autonóm területek kialakítása

- tv-i szabályozásra került nemzetek: ruszinok, németek, szlovákok

autonómia területei: belügyi igazgatás, igazságszolg., közoktatás, közművelődés, vallás, nyelvhasználat

Ô                           

mér későn születtek ezek a tv-ek, nemzetiségi vezetőket nem elégítették ki, a területi integritás nem született meg

A Károlyi-korszak rövid hónapjai nem hagytak időt a nemzetiségi jogok átfogó kodifikálására.

A két vh közötti első kormányok igyekeztek a világ előtt méltányos nemzetiségi politikával előrukkolni. - 1919-es kormányrendelet:

-          hivatalos nyelv megválasztását a törvényhatóságokra, községekre bízta

-          lehetővé tett az ogy-n a nemzetiségi nyelven való felszólalást

-          bírósági eljárásban is lehetséges volt a nemzetiségi nyelv használata

- 1919 ősze Nemzetiségi Minisztérium felállítása

- a kormány toleráns nemzetiségi politikája a gyakorlatban nem mindig valósult meg

- a hazai nemzetiségi jogalkotásra a külpolitika volt hatással a közvélemény nem

- a szomszédos országok nemzetiségi politikája az asszimiláció erőszakos praxisa volt, a közvélemény elítélte.

A húszas évek Magyarországán egy pillanatra sem csendesedett el a szent korona teljes területének visszaszerzésére irányuló gondolat. A nemzetiségi politika ennek megfelelően alakult. Papíron garantálták az anyanyelv használatát az oktatásban, hivatalokban, a vallás területein, de a hétköznapok gyakorlatában kevés helyen valósultak meg az ígéretek. A felülről történő irányítás gyakorlata hátrányosan érintette nemcsak a helyi érdekeket, de a nemzetiségi kisebbségeket is. A szomszédos országokban kialakult rossz nemzetiségi politika, és a gazdasági világválság a térség összes országában élő kisebbségeket hátrányosan érintette.

A bécsi döntések után Mo. ismét többnemzetiségű állam lett, az ország lakossága 58%-kal nőtt.

A háborús viszonyok, kormányzati politika, közelmúlt nemzetiségi viszályai miatt a nemzetiségi viszonyok eldurvultak.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.