Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


12. A KIRÁLYI SERVIENSEK ÉS JOGAIK KODIFIKÁLÁSA

2012.10.26

 

A királyi birtokok eladományozásával a várjobbágyság létbiztonsága megszűnt, de ez a királyi servienseket is fenyegette. A közös veszélyeztetettség készteti őket arra, hogy együttesen lépjenek fel érdekeik védelmében. Ennek az összefogának első országos szintű megnyilvánulása az Aranybulla­mozgalom.

A tatárjárás után IV. Béla az addigi könnyűlovasságot a nehéz fegyverzetű lovassággal váltotta fel. Ebben a fegyvernemben a várjobbágyok és a királyi serviensek közvetlenül a király alárendeltjei lesznek. Ebből a két rétegből alakul ki a későbbi köznemesség.

13. század második évtizedében jelent meg a servientes régis, illetve servientes regales

elnevezés, ami a társadalom egy sajátos helyzetű kiváltságos, szabad elemének vált állandó megjelölésére a század második feléig, harmadáig. A királyi szolgák szabadságával élők előhírnökei már a 12. század második felétől feltűntek, de csak II. András uralkodásának idejétől jutottak olyan helyzetbe és szerephez, ami másoktól megkülönböztető megjelölésükhöz vezetett. A királyi serviensek zömében a várjobbágyok a királyi várszervezet kötött, szabad előkelő szolgálattevői közül kerültek ki, akiket a király birtokaikkal együtt vett ki, szabadított fel a vár, illetve a várispán joghatósága alól. Azonban, akadtak köztük csekélyebb számban várszolgák, illetve más királyi népek közül felemeltek is. A királyi birtokok eladományozásával a várjobbágyság létbiztonsága megszűnt, de ez a királyi servienseket is fenyegette. A közös veszélyeztetettség késztette őket arra, hogy együttesen lépjenek fel érdekeik védelmében. Ennek az összefogásnak első országos szintű megnyilvánulása az Aranyhulla-mozgalom.

A királyi serviensekre vonatkozó rész: ez alkotta a bulla legnagyobb részét (11 cikkely). Ezekben kimondta a serviensek adómentességét, ezen  kívül, csak a király ítélkezhetett felettük, bevezeti a szabad végrendelkezést, vagyis, a serviensi birtok örökölhetővé vált. Ugyanakkor kötelességeik is voltak a servienseknek, ugyanis ha az országot támadás éri, akkor kötelesek megvédeni azt, ám ha a király külföldi hadjáratra hívta őket, akkor neki kellett fizetnie a költségeket.

1232-ben a zalai serviensek a Kehidai oklevélben elnyerik a szolgabíró választás jogát. Ezt az

intézkedést azzal igazolták, hogy az állandóan távol lévő király, képtelen védelmet biztosítani nekik, így kénytelenek saját jogaikat maguk megvédeni. Megyénként 2-2 szolgabírót választottak, amelyek közül az első a zalai szolgabíró volt. Ez tekinthető a királyi vármegyerendszer helyébe lépő nemesi vármegye kialakulásának első lépcsőjének. A királyi serviensek a 13. század második felében IV. Béla tatárjárás utáni politikájának eredményeképpen, a valamikori előkelő réteg népesebb; leszakadó elemével azonos szociális helyzetűvé váltak, egy új, sajátos státusú társadalmi réteget alkotva. Ez a kiformálódó kiváltságos réteg végső soron már a rendi értelemben vett nemességet jelentette, vagyis tartalmi és formális értelemben is 1267-től lehet már nemesekről beszélni.

Az Aranybulla a vagyonos közszabadok jogait a királyi serviensek jogaként foglalta írásba. A királyi serviens, majd nemes jogállása a közszabadéra épült.

A királyi serviens sajátos társadalmi réteg megnevezésére használatos kifejezés első kétségtelen hitelű előfordulása 1217-ből ismert. A latin nyelvű serviens regis/regalis alak közkeletű, 'királyi szolga' fordítása nem pontos, hívebb jelentést ad a 'királynak szolgáló személy' körülírás. A 13. század közepétől elterjedő „nemes királyi szerviens" forma a királyi szerviensek és a hagyományos nemesség közötti különbségek elhalványodását jelzi. A királyi szervienseket a nemességgel azonosító 1267. évi törvény után a kifejezés használata megritkul, s bár szórványosan a 14. században is felbukkan, a szókapcsolat kivész a magyarországi latinságból.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.