Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


10. A KÖZSZABADSÁG

2012.10.26

 

A közszabadság nem egyes embereknek, hanem az emberek összességének a szabadsága. A közszabadság az a szabadság, melyet a társadalom valamennyi tagja a lehető legnagyobb, kivívható mérvben élvezhet.

A 11. század utolsó harmadára jelentős változások következtek be a társadalomban. A szabadok korábban jogilag egységes csoportjából kiemelkedett az előkelők immár külön kiváltságokkal rendelkező rétege. Őket a továbbiakban nemes néven különböztették meg a hozzájuk képest nemteleneknek számító közszabadoktól! Miként a nemesek sem voltak kivétel nélkül gazdagok, a közszabadok között is jelentős vagyoni különbségek figyelhetők meg. A jómódú birtokos közszabadok katonáskodással tartoztak a királynak, s ezért Kálmán király felmentette őket a szabadok dénári nevű adó fizetése alól. A más földjét művelő közszabadok viszont továbbra is fizették az adót: A birtokos és a vagyontalan közszabadok sorsa ekkor vált el egymástól.

Ezekben az évtizedekben jelent meg a szolga-felszabadítás egy új, addig ismeretlen formája. Ez - ellentétben a szintén továbbélő István-kori gyakorlattal - nem a született szabadok jogállását adta meg a kiváltságoltnak, hanem a szolgaságon belül biztosított a korábbi teljes alávetettséghez képest kedvezőbb helyzetet. Az ily módon kiváltságoltakat szabadoknak nevezték ugyan, ám mivel szolgálatukat nem hagyhatták el önkényesen, valójában szolgák voltak. Szabadságuk kötött szabadság volt, s az attól való megkülönböztetés érdekében jelent meg Kálmán korában a minden kötöttségtől mentes közszabadság megjelölésére a teljes vagy arany szabadság kifejezés. A szolgák társadalma tehát a szabadokéhoz hasonlóan tagoltabbá vált.

Már Szent István idején feltűnik a magyar társadalomban a kor magyar nyelvén vendégeknek, latinul pedig hospeseknek nevezettek csoportja. Vendégeknek eredetileg azokat a külföldről érkezőket tekintették, akik a letelepedés szándékával költöztek be az országba. Ezek többsége Nyugat-Európa különböző területeiről származó földműves volt, akik meghatározott feltételek mellett vállalkoztak addig lakatlan vidékek benépesítésére és megművelésére. Jogállásuk szerint sajátos kiváltságokkal rendelkező közszabadok voltak. Új hazájukban is saját szokásaik szerint élhettek, közösségeik korlátozott önkormányzattal voltak felruházva. Ők alkották a paraszti társadalom elitjét, s a 13. század folyamán már egyre több belföldi paraszt is hospesjogok szerint élt.

Az Árpád-kor Magyarországán három fő birtoktípus alakult ki: a királyi és az egyházi, valamint a világi (magán) birtok. A birtoktípusok mindegyikén nagy számban éltek szolgák és kötött szabadok. Egyes csoportjaik helyzete - a közös szolgai jogállás keretein belül - rendkívül változatosan alakult, jórészt attól függően, hogy kinek a tulajdonában álltak.

Szent István két törvénye megvilágítja a szabadság fogalmát: ember és ember közt az alapvető

különbség az volt, hogy szabad-e, vagy szolga. A szabadok körében igen nagy vagyoni különbségek figyelhetők meg. A szabadok három vagyoni csoportja:

- ispán (comes)

- vitéz (miles)

- népből való (vulgaris).

Mindenki, aki nem volt szolga, jogállása szempontjából a szabadokhoz tartozott. Minden szabad

a liberum nomen alá tartozott. A szabadoknak kötelezettségük volt a hadakozás. Szabad, születéssel, vagy felszabadítással lehetett valaki.

A másik pólus a szolga és servitus. A szolgák a "szolgák tárvénye" (lex servorum) alá voltak

rendelve. A szolga vagyontárgy volt. A középkorban:

- helyzete kettősséget mutat

- a megölt szolgaért gyilkosának vezekelnie kellett

- tilalmas volt a házasság szabad és szolga között,

- ha szabad szolgát választott házastársul, maga is szolga lett.

- a servus szabaddá lehetett, ha felszabadították.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.